Blog

Miért sárgulnak a Leylandi ciprusaid?

2024.08.01 14:55
Miért sárgulnak a Leylandi ciprusaid?

Hogyan tarthatod egészségesen kerted örökzöldjeit?

Az igazat megvallva sokszor a telefonos konzultáció is elég a probléma feltárásához, illetve ahhoz, hogy az okokat el tudja kezdeni beazonosítani a tulajdonos. Most azonban mégis kimentem a kertbe megnézni a leylandi ciprust, amik nem mennek semmire, pedig már 2 éve el lettek ültetve. 

Problémás talaj és sárguló ciprusok

Az előző sövény egy tujasor volt, ami néhány év alatt tönkre ment. Ezt követte most a ciprus sövény, ami szintén elindult a tuják útján. Az elmúlt 2 év alatt csak néhány példány kezdett fejlődni, a többi szinte egy centit se nőtt, és persze sárgák is, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

A tulajdonos biztos benne, hogy a talajjal van a baj, ezért is ragaszkodott hozzá, hogy nézzem meg.


Nemrég voltam Szomorú Miklósnál, hogy megnézzem az új kertrészében kialakított csodálatos újításait. Szinte minden új kertben van olyan növény, amit biztatni kell. És persze az új kertekben sokszor a talaj is kihívások elé állítja a frissen telepített növényeket még akkor is, ha olyan hozzáértő, gondos gazdája van, mint amilyen Miklós.

A látogatásról készült videót feltétlen nézd meg!

 

Vizsgáljuk meg a talajt!

Node, vissza a sárga, egyhelyben toporgó leylandikhoz.

A talaj már ránézésre is szokott árulkodni erről-arról, de egy kis tapogatással, vagy vaspálcás, ásós teszttel még többet lehet róla megtudni.

Amikor a kertlátogatás helyszínére értem, a sarki ház drótkerítése melletti ciprusokat már az utcáról lehetett látni, ahogy szép zölden sorakoztak. Nem is egészen értettem, hogy vajon mi lehet a gond. Persze, egy oszlopos leylandi jóval lassabban fejlődik, mint a hagyományos, de attól még láthatóan kellene növekednie.

A részletek megismerése után az első feladat a kavics takarás kibontása volt. Te is otthon csak úgy tudod megvizsgálni a talajt.

Ahogy az lenni szokott, a tulaj hajthatatlan volt abban a tekintetben, hogy az 5-8 cm-nyi kavics is szerepet játszhat a problémában. Arra hivatkozott, hogy 3 házzal arrébb, az ugyanilyen leylandiknak semmi baja nincs a kavicstakarással, már 2,5 m körüliek, pedig csak 1 évvel ültették korábban, mint ő. Az övéi pedig akkorák maradtak, mint amikor leültette őket. 

 

Miért nem működött az előző kezelés?

Előttem egy szakember már javasolt huminsavat és foszforos gyökereztetőt a ciprusokra. Igaz, hogy a kezeléstől bezöldültek az örökzöldek, de azon kívül semmi változás nem történt, egy centit se nőttek

A tulajdonos megkérdezte, miért szép zöld és egészséges a sövény végén levő példány, míg a többiek nem, hiszen mindegyiket ugyanaz a talaj és csepegtető öntözi.

A csepegtetőről önmagában könyvet lehetne írni, de azért két cikket a figyelmedbe ajánlok vele kapcsolatban:

  1. Mennyit kell az örökzöldeket öntözni és tápanyagozni?
  2. Hogyan teszi tönkre az örökzöldeket a csepegtető öntözés?

Ahhoz, hogy megértsük a problémát, mélyebbre kell ásnunk. Ennél az egészséges példánynál is kibontottuk a kavicsot. A talaj a jobb oldalon földnedves, de inkább száraz volt, míg a baloldalon jócskán vizes. Ugyanis a csepegtető cső egyik lyuka nem működött.

Kibontottuk a többi ciprust is. Még kettőnél találtunk az elsőhöz hasonlóan földnedves talajt alatta, míg a többinél a talaj szabályosan tocsogott a vízben.

A városi vízzel működő csepegtetők nem szoktak túl gyorsan eldugulni, de a kútvízzel üzemeltetettek pár év alatt bevízkövesednek. Ki tudja, talán sok sövénynek épp ez a szerencséje, különben vízbe fojtanák őket…

 

Kavics vagy mulcs?

A kavicsot csak az ember szereti, a növények nem. De ha ragaszkodsz hozzá, akkor úgy kell előkészíteni a talajt ültetés előtt, illetve az öntözés és tápanyagozás során is figyelembe kell venni, hogy a kavics az bizony tud bonyodalmat okozni… A mulcsos talajokon egyszerűbb a helyzet, mert a takarás alatt a talaj tud lélegezni, részévé válik a levegő és vízkörforgásnak, míg a kavics nem. Sőt ellenőrizni is könnyebb, mert csak elsöpröd a talajról és máris le tudsz egy pálcát vagy csavarhúzót szúrni, hogy információt nyerj.

Megoldás és praktikus tanácsok

Ennél a kertnél a kavics alatt poshadó vízben a növények fuldokolnak. A megoldás az, hogy teljesen eltávolítjuk a kavicsot, hogy a talaj felszáradjon. Majd kiadós szerves anyaggal javítjuk a talaj szerkezetét és az örökzöld csomag egyikével megtápláljuk a növényeket. Végül mulccsal takarjuk le a talajt. Az öntözési szokásokat is átalakítjuk, és bevezetjük a rendszeres ellenőrzést.

A Miklósnál készült videót feltétlenül nézd meg, ha az örökzöldekkel kihívásaid vannak. Szinte minden benne van, amit tudnod kell arról, hogy mi a teendőd, ha ugyanolyan a típusú növények, ugyanolyan feltételek mellett jelentős fejlődési különbségeket mutatnak. (Persze, csak ha javítani akarsz a helyzeten… J )

Megérteni a probléma valódi okát

Mielőtt ész nélkül ráöntözöd a növényekre a gazdaboltot, végezd el az alapvizsgálatokat és értsd meg a probléma valódi okát. A tüneti kezelés csak ideig-óráig nyújt megoldást.

Szóval, elő a csavarhúzóval, ásóval és tessék megnézni a talajt!

Egészséges örökzöldeket kíván
Molnár Gábor Éva kertészmérnök

 

HOGYAN KERÜLHETED EL A SZARVASHIBÁKAT A TUJÁK ÉS ÖRÖKZÖLDEK ÖNTÖZÉSÉNÉL?

Füvesasszonyként gyakran szembesülök azzal, hogy a kerttulajdonosok hibásan öntözik, táplálják imádott örökzöldjeiket, amelyek a nem szándékos gondatlanság miatt sajnos legyengülnek, ami magával hozza a megbetegedést.

MITŐL LESZ MINDIG SZÉP A TUJA ÉS A TÖBBI ÖRÖKZÖLD A KERTEDBEN?

A te szíved csücske nem a gyep, hanem az egész évben szép zöld (vagy ezüst) színben pompázó tujáid, örökzöldjeid inkább?