Blog

HANGYA A FŰMAGVETÉSBEN

MGÉ
MGÉ
2017.02.24 19:49
HANGYA A FŰMAGVETÉSBEN

Hangyányi élet a fűmagvetésben

A hangya igen parányi élőlény, azonban meglehetősen nagy bosszúságra tud okot adni, amikor szorgos munkája helyszínéül a kertünket választja, vagy éppen beköltözik a frissen füvesített gyep kellős közepébe.

Előfordulásuk

A világ több mint TIZENKÉTEZER hangyafajából a hazánkban 74 hangyafaj található, melyek közül a legismertebbek a piros torú lóhangya és a szürke lóhangya fába vésett fészkei.. Előfordul még a természetkedvelők által is könnyen felismerhető gyepi hangya, tolvajhangya vagy az apró fáraóhangya is.

A hangyák alapvetően a természetben élnek, fákon, földben, üregekben, azonban sok fajtáról elmondható, hogy előszeretettel él az ember közelében és keresi fel annak házát, konyháját. A magánházban élő ember nagy része találkozott már valamely fajjal a lakóterületén. Nem csak a gyerekek által szétszórt morzsa lehet az oka annak, hogy otthonunkba látogatnak a kis rovarok, akár fészkük építéséhez szükséges anyagokat is kereshetnek. Egy hangyaboly dolgozói képesek elhordani egy teljes ajtó belső, puha szigetelését is, ha hozzáférnek így célszerű a házunk táján komolyan venni őkelme jelenlétét.

Kerti  hangyák

Kertünkben a legvalószínűbb, hogy a fekete hangyával találkozhatunk, ugyanis ez a faj több ezer fős kolóniában, a föld alá vájt üregekben él. Ezen üregek közül egyikben a tojásokat, másikban lárvákat, bábokat stb. tárolnak, valamint a királynő és más osztályokba tartozó egyedeknek is jut egy-egy üreg. A föld felszínén létrehozott apró földmorzsák alapján lehet őket beazonosítani, ahol járataik kezdődnek, ugyanis maga a hangyaboly az üregekkel mélyen a föld alatt található, akár 1-2 méter mélységben

 Táplálékuk összetett, hangyafajonként változhat, ugyanis egyes fajok ragadozók, más élő vagy elpusztult rovarokat esznek, más fajok pedig a növényi eredetű eledeleket a magvakat részesítik előnyben.

A magkészlet inkább arra az időszakra való, amikor a rovarcsemege megfogyatkozik, vagyis tartaléknak halmozzák fel. Sajnos ezt a szorgalmas előrelátást mi nem igazán díjazzuk, amikor a szép gyepet ígérő, drága fűmagot katonás precizitással elhordják a vetett területről. Igaz, hogy nem az egész terület eshet áldozatul ennek a hangyaszorgalomnak, de a foltos fűkelés csak  hiányos állományt tud adni a kertünk zöldítésekor.

Gyepszőnyeg telepítési munkáknál sem feltétlen tartunk számot a jelenlétükre, mert a gyökerezést gátolja a szorgos munkájuk, hiába van kiszórva a  gyökerezést  serkentő tápanyag . Többnyire  a burkolatok szélénél vesszük észre  őket az apró morzsalékos talaj kihordásáról és  a munkánk   végeredménye ellen dolgoznak. Így is nagy odafigyelést kíván a szegélyek öntözése és letapadása, mert a folytonosság megszakadásával jobban éri a széleket a gyors kiszáradás veszélye.  A védekezést tanácsos minél előbb megkezdeni és  a Stix –por feloldásával   a burkolat   fugáit  és  a járdaszegők szélén  rohangáló társaságot  jól nyakon önteni ezzel  a löttyel.

Hogy mit esznek a szép zöld kertünkben?

Valamennyi faj kedveli az édes cukros anyagokat, ezért kutatják fel előszeretettel a levéltetvek, a levélbolhák vagy a kósza pajzstetvek kolóniáit.

 

 Gyakori, hogy a hangyák szövetségre lépnek a levéltetvekkel, miközben azok a kiszemelt levél nedvét szívogatják, a hangyák hátulról megközelítik őket, és csápjukkal „megsimogatják” a testűk potrohát. Erre a cirógatásra reagálva a levéltetvek felemelik potrohukat, melyből váladékcseppet bocsátanak ki, amit a torkos hangyák felhörpölnek. A sok cukrot és más tápláló anyagokat tartalmazó anyagot a hangyák „hazaviszik” társaiknak, és épp ezért lehet az, hogy nem látjuk az összes példányt, de táplálékhoz hozzájutnak. Ezt a táplálékszerzési tevékenységet a hangyák részéről „fejésnek” nevezik, míg a szituációban szereplő levéltetveket stílszerűen „tehénnek”. A jelenlévő folyadékot, -mely nem más, mint ürülék-pedig szabad szemmel mi is látni szoktuk, fényes bevonatként a levelek felületén, amit a köznyelv mézharmatnak nevez.

Bosszantóak, de hasznuk is van!

Ne essünk kétségbe, amikor kertünkben meglátunk egy-két hangyát! Aggodalomra akkor van okunk, ha már nem tudunk mezítláb megállni mezítláb a fűben, mert folyton ott zsongnak körülöttünk. Ha számunkra jó helyen vannak, járataikkal lazítják a talajt, gyűjtögető életmódjukkal pedig tisztítják kertünket, amit fűmagvetéskor nem díjazunk egyáltalán.

Előnyük viszont, hogy jelző állatok, ugyanis jelenlétük a levéltetvekre hívja fel a figyelmet! (Ugyanis a levéltetvek által a levelekből kiszívott nedvvel is táplálkoznak). Így ha kedvenc fánk gyökerénél találunk hangyabolyt, vagy a fatörzsön látjuk szaladgálni, őket feltétlen vizsgáljuk meg növényünk leveleit, mert nagy valószínűséggel találni fogunk rajta levéltetvet is. Csőstül jön a baj!- gondolhatjuk, de van megoldás mindkét problémára: levéltetvek ellen egy kisebb lombfelület( rózsabokor,leander, új ületésű fa) esetében a Vitaflóra  növénytisztító permet segít, míg apró látogatóink eltávolítására egész listából válogathatunk.

 Hangyairtás módszerei

Mutatjuk a hangyák eltávolításának lehetőségeit, melyek közül kedvedre válogathatsz! Mint már tudjuk, kiemelkedően erős szaglással rendelkeznek és mi ezt kihasználva próbáltuk ki a leghumánusabb megoldásokat, a riogatás módszerét.

Adja magát a lehetőség, hogy a talajban élő hangyabolyokat egy újrafüvesítés talajmunkálatainál szétzavarjuk, azonban a munkák befejeztével a hangyák szinte azonnal újra megjelennek. Sőt, vidáman gyűjtögetik közben a fűmagot, gyérítve a vetett fűmag állományt az adott területről. Mindezt nyilvánosan teszik, jól látható a talajfelszínen a vonulási útvonaluk és szorgos munkájuk eredménye. Mivel a fűmag 5-7 nap alatt kel ki, az adott területről teljesen elhordhatják a fűmagot. Ezért inkább a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Én mindig forgatok a talajba ricinusos Horto Bio szerves trágyát, ami tápanyagfeltöltésen kívül repellens (taszító) hatással bír a hangyákra is. Igaz lassan tárul fel a talajban, de a hatása a későbbiekben is hasznos lesz számunkra a meglévő kikelt fűmagállomány védelme érdekében.

További vegyszermentes, bár a hangyáknak nem kedvező hatást érhetünk el akkor, ha cukros sütőporos csalit használunk. A cukor édessége odavonzza őket, majd a sütőpor elfogyasztásával felpuffadnak és elpusztulnak. Ha elég szorgalmas hangyákat „etetünk” meg vele, visznek haza a többieknek is és még hatékonyabb az eljárás. Lényeges itt megjegyeznem, hogy a fenti módszerekkel csak ideig-óráig próbálkozzunk, nem érdemes két napnál több időt áldozni a vegyszermentes irtási módszerekre fűmagvetés idején, ugyanis nem látunk be a föld alá, ahol a kolónia él, nem tudunk annak nagyságával, sem a lakók számával kalkulálni.

Komolyra fordítva szót, ha az illatanyagokkal, sütőporral vagy szódabikarbónával való elűzés, csalogatás nem működik az öntözés mivolta miatt és még mindig nemkívánatosak a hangyák a kertben, muszáj hatékony megoldáshoz folyamodnunk.

Hangyairtás porral, géllel

Nos, miután rájöttünk, hogy jól szervezett ellenségünk nem tűnik el a házi praktikák alkalmazásával és vígan lavíroznak a kertünkben, ragadjunk locsolókannát és öntsünk vízben feloldott Stix-et a területükre. A hangyaetetők sajnos nem jöhetnek szóba mindig , mivel bizonyos időközönként vízéri a területet, így szükséges  a kémiához  nyúlnunk,  a növényekre nem ártalmas  Stix hangyairtó port vessük be  a leendő fű   védelmében. Mert  ez olyan készítmény, amit beöntözéssel is ki tudunk juttatni az adott területre vagyis  a kiszórt  készítménynek nem vesz  el a  hatékonysága az   öntözés  miatt.

A kerti teraszt is képesek birtokba venni, sőt az asztalon sem szégyenlősködnek sétálni néhány finom falat reményében. A komfortos védekezést itt inkább a Stix- hangyairtó csalétekkel történhet, amit diszkréten elhelyezhetünk a fal mellett a vonulásuk útvonalában.

Néha a balkonládák is a portya útvonalába kerülnek. Ilyen estben nehéz  dolgunk van, mert a hangyagél,  amit   javasolni szerettem volna ellenük,  sajnos  fénytől  védett  helyre  kenhető  csak  és   ez a  balkon ládás esetében  ez nem áll fenn. De garázsban, pincében, kerti tárolóban már kiváló csalétekként tudjuk használni.

Hangyás növények

Összefoglaltuk mi a teendő, ha megtaláltuk a hangyabolyt és veszélyeztetik a növényeinket, valamint kertünk zöldjét, de mit tegyünk abban az esetben, ha mi magunk hozzuk be a területre a hangyákat? Előfordulhat, hogy növényvásárlás alkalmával hozzuk magunkkal ezeket a rovarokat, ilyenkor könnyen felismerhető a rendellenesség aporszerű földről, az átfurkált gyökérről és magukról a hangyákról. Ha ilyet tapasztalunk, a legjobb módszer, ha az ültetni kívánt növényt visszatesszük a cserépbe és úgy egy vödör vízbe, ahol 5-10 percig meg kell „úsztatni”. A művelet után vegyük ki a cserépből, majd a növényünk ültethetővé válik. Ha figyelmetlenek voltunk és már elültettük a hangyás dísznövényünket, akkor vízben oldott Stix-szel alaposan öntözzük be.

 Vegyszermentes megoldás ebben az esetben a fahamu, melyhez kertes házban könnyen hozzájuthatunk a vasárnapi bográcsos tűzhelyéből, ez a boly bejáratára halmozva, bekapálva földbe elűzi a hangyákat.

Miért jelennek meg minden évben a kertben?

A természettől függően, a következő évben kirajzáskor újfent találkozhatunk a hangyaproblémával függetlenül  az előző évi  védekezésünktől, hiszen minden tavasszal derül csak ki, hogy a királynő hol alapítja új kolóniáját… Nem riogatás képen, de egy hangyaboly hosszú éveken át is fennmaradhat, mert a dolgozó hangyák akár hat évig is élhetnek, míg a királynő nagyjából tizenöt évig, mely  évente 1000-1500 tojást rak le.

Molnár Gábor Éva, a füvesasszony

Ha nem boldogulsz, kérj telefonos tanácsadást ide kattintva!

Hangyamentes  kertészekedést kíván


Molnár Gábor Éva , a füvesasszony