Blog

Sárga folt a gyepen nem ugyanaz mint a zöld

MGÉ
MGÉ
2021.09.23 19:13
Sárga folt a gyepen nem ugyanaz mint a zöld

Ma egy hétköznapinak számító sztorit hoztam Neked, ami bizony egy óriási problémára világít rá.

Ezt erősíti meg egy beszélgetés konklúziója is, ami Dobai Tibor agrármérnök úrral történt.

A felismerés:

’’A növényvédőszerek működésének hatékonysága sem egyforma egy területen belül.”

 

Ez a tanulság, és a most következő, többekkel megesett történet megerősítette bennem, hogy sokkal nagyobb hatással van a talaj minőségére a kertgondozás eredményessége, mintsem gondolnánk. Akár egy parcellán belül is szélsőséges reakciókat válthatnak ki a tetteid.

Ezért is javaslom - most már beépítve a saját vegyszermentes gyepápolási gyakorlatomba is-, hogy a stabilitás eléréséhez mindig használjunk Humin Garden Plus granulátumot a tápanyagozási technológiába.

És akkor nézzük a sztorit, hogy megértsd az okát! 

Barta Tamás felhívott tavaly nyár elején (tavasszal új füvesítésbe vágott, így egy friss állománnyal dolgozott), hogy nagyon különleges dolog történt a kertjében. Ha még emlékszel, a 2020. júniusi esőzés jócskán próbára tette nem csak az ő, hanem sok más kertbarát kitartását is, mert az új állományt majdnem elvitte a betegség.

 

Szórta, fújta a területet mindennel, de szárítani nem tudta, mert állandóan esett az eső. Mire észhez tért a gyep, már az újabb esőzés, újabb betegséghullámot indított el. Muszáj volt drasztikusan beavatkozni, ezért tanácsoltam többféle vegyszert is neki az Esstence Origo és a Huminsav koktélhoz keverve. Ideig óráig úgy nézett ki, mintha megállt volna a betegség, de aztán kezdődött előröl minden.

A különlegesség felismerését egy, a területen keresztülhaladó ZÖLD csík hozta el. Az egy ásónyi szélességű zölden bedúsult gyepállomány mintha külön életet élt volna a többi 300 m2-től.

Miközben mindkét oldalán az életéért küzdő fűszálak pusztultak és újrasarajadtak. A beteg részek voltak időnként sárgák, pettyesek, elhasaltak, még olyasmik is megestek Tamás kertjében, amit Te most el sem tudsz képzelni, de az a zöld csík mintha egész más dimenzióban élt volna a kertben.

Egyszer csak beugrott neki, ja!  Hát abban nyomvonalban vezette be az áramot a házba és azt ő felásta rendesen. Az áramvezetékhez 40-50 cm mélyen ásott, és még a visszatemetett talajra került töltőföld is emelt a területen 15-20 cm-t szintezéskor.

Az eredeti talaj jó kis kötött föld volt, arra került laza barna homok, hogy majd a kisfia sáros időben is kinn tudjon lenni télen-nyáron.

Ettől az információtól én nagyon boldog lettem, Ő azonban már nem annyira, mert így kiderült, hogy mégsem sikerült kellően megdolgozni az altalajt a homokfeltöltés előtt, ahogy szerette volna (építkezés utáni gyakori történet)

Na de mi is történt itt? 

A csíkban meglazított talaj már nem volt többé összetömörödött. Morzsás lett a forgatás által, és a kezelésekkel támogatva a levegő-, és a vízháztatás megtartása képesé tette arra, hogy az időjárás okozta viszontagságokat le tudja győzni.

Sajnos a legtöbb kertben ugyanígy ez a láthatatlan, jelentéktelennek tűnő apróság nincs a helyén: a levegő- és vízháztartás egyensúlya. Ez teszi lehetővé, hogy a talaj el tudja vezetni a többlet vizet, és vissza tudja juttatni a növényeknek a szárazságban a tartalékait.

A legtöbben nem is tudják, hogy mennyire össze van tömörödve a talaj a kertjükben, mert nincs benne egy ilyen vezetéknek megbolygatott csík, ami világítótoronyként mutatja a problémát.

 

A gyeplyuggatásos eljárás csak a felső 10 cm-t érinti, így szinte hasztalan a legtöbb esetben (vagy nevezzük félmegoldásnak), de legalább elég fárasztó megcsinálni speciális gép nélkül.

Jelen esetünkben a felső 10-15 cm tiszta barna homokfeltöltés volt... azzal a megfontolt szándékkal, hogy a talaj kötöttségét orvosolja.

Megoldotta a problémát elsőre a homok?
A történetből láthatod, hogy nem. De ez nem a homok hibája.

Én is szoktam javasolni a homokszórást, mert sokszor segít a helyzeten, de meg nem oldja! Csak az a megoldás, hogy az altalajra is hatással vagy a gyepápolás során:

  • használsz talajjavítókat, amivel támogatod a mikroorganizmusok lefelé mozgását,
  • a gyepápolási gyakorlat állandó részévé teszed a huminsavak használatát, amelyek a talajban élő mikroorganizmusokra és a gyökérrendszer tömegére is hatással vannak
  • mély gyökerű gyepet nevelsz, ami már alapból mélyíti a felső talajszerkezetet
  • örülj minden gilisztának a kertedben, mert ha jól érzik magukat a földben, akkor majd ők tesznek róla, hogy a talaj átalakuljon levegős élettérré. 

Minden más csak blama.

Megfeszülhetsz a fantasztikus összetételű műtrágyákkal, a varázslatos hatékonyságú növényvédő szerekkel, ha a talaj, amelyben a gyep él NEM MŰKÖDIK funkcionálisan. Mert akkor ki vagy szolgáltatva a természet erejének.

Talajban a víz mozgása olyan, mint az emberi testben. Ha sok van belőle megfujtja a szervezetet, ha kevés van belőle, akkor az értékes tápanyag nem jut el a felhasználás területére.

 

Jó munkát kíván a talaj átalakításához
Molnár Gábor Éva, a füvesasszony