Konyhakert gondozás

Hogyan fogj neki a konyhakertnek?

MGÉ
2020.04.01 10:07
Hogyan fogj neki a konyhakertnek?

Az új sorozatommal azoknak szeretnék segíteni, akik maguk kívánják megtermelni az asztalra a paradicsomot, salátát és egyéb földi jóságokat vegyszermentesen. Legyen az egy 20-100 nm-es konyhakert, vagy néhány virágcserép a balkonon.

A zöldségek, gyümölcsök saját termesztése, még ha dolgos feladat is, nagyon kényelmessé teszi az életet: hiszen csak ki kell szaladnod a kertbe néhány ízletes levesbe valóért, salátáért.

Lehet, hogy elsőre nem lesz olyan szép, mint a zöldségesnél látott, de garantáltan ízletesebb és biztosan vegyszermentes lesz!

Most arra invitállak, hogy tanulj velem, oszd meg a tapasztalataid és fejlődjünk együtt a konyhakertészet művészetében, mert töredelmesen megvallom nem ez a szakterületem, pedig világ életemben volt sajátkonyhakertem is. Az elmúlt években azonban csak néhány tő folyton érő paradicsomig jutottam a termesztésben.

A saját kétkezi munka helyett azokat a forrásokat kutattam fel, ahonnan kapirgálós csirkék és káposztát majszoló malackák húsát, vagy éppen a bio burgonyát vehettem meg.

Viszont úgy látom, eljött a pillanat, amikor egyre többen jönnek rá, hogy az eddigi életmódunk többé már nem fenntartható. Vissza kell térni a gyökereinkhez, és ha nem is teljes egészében, de valamennyire önellátóvá válni.

 

Néhány éve történt, hogy az egyik lányom budapesti barátnője nálunk vendégeskedett. Télvíz idején is próbált a lányom jó vendéglátó lenni, ezért a reggelihez vett paradicsomot a boltban. Csodaszép volt, de az ég adta egy világon semmi íze nem volt, ami miatt azonnal szabadkozott is Edina. A vendég kislány is megkóstolta és nyugtázta, hogy nincs avval a paradicsommal semmi baj.

Sajnálkozva néztünk rá, hogy még soha nem evett igazi paradicsomot…

 

Most pedig kiballagok a kertbe veled együtt, és szépen nekifogok veteményezni. Akik eddig nem csinálták azoknak biztosan segítség lesz a kiküldött levél, a gyakorlottaknak pedig ötlet szeretnék nyújtani.

Az első lépés: a tápanyag biztosítása

Ha azt akarod, hogy a zöldség és a gyümölcs jó ízű és ásványi anyagokban gazdag legyen: szerves trágya kell neki. A műtrágyától csak szép a termés, de nem finom.

A leggyorsabban ható szerves trágyák egyike az Italpollina csirketrágya, ami nagyon jó szolgálatot tesz a konyhakertben. Még 1 raklappal van a tavaly őszi szállításból. Mivel ez egy olasz termék, idén már nem várható, hogy jön újabb szállítmány. Ezért úgy döntöttem, hogy az utolsó raklapra vásárlási limitet vezetek be (maximum 2 zsák/fő), hogy minél többeknek jusson belőle.

Az lenne a legjobb, ha az egész kiskertbe be lenne forgatva (egy zsák 200 nm-re elég), de takarékosabb, ha csak a palánta alá rakod, vagy a sor alá szórod.

Az Italpollina csirketrágya nem éget, de azért érdemes egy kicsit elkeverni a földdel.

Tápanyag tartalma: NPK 4:4:4 + 7 CaO

Egy hónap múlva kapáljuk be, vagy keverjünk a ládába, cserépbe a növény mellé ismétlésként. De be is áztathatod, és azzal belocsolhatod folyékony tápanyagként.

Ha még nem ismered néhány szóban: az Italpollina  hőkezelt baromfitrágya és alom megszárítva, gyom- és patogén mentes.

Ha sok neked a 25 kg-os zsák, mert csak néhány balkonládában szeretnél növényeket termeszteni, jó szívvel ajánlom a DCM kis kiszerelésű növánytápanyagait amik  szintén a bio  termesztés megoldásait nyújtja.

A második lépés: a növények védelme

Amikor a növények kikeltek és szárba szökkentek locsold meg őket Esstence Bug Stoppal,hogy a talajban lévő fonálférgeket is (nem láthatók szabad szemmel) eltakarítsuk a gyökérzónából.

A levelét látod a növénynek, hogy sárga, rágott, pettyes, de a gyökerét nem látod, hogy milyen gubacsokkal van megtelepedve. Csak a gyökértermelésnél (sárgarépa, zeller, petrezselyem) derül ez ki, mennyire erős károsítóval állunk szemben ( mint pl. fonálféreg, hagymalégy, káposztalégy nyűve, gyökérlégy …).

Ilyen például a Meloidogyne spp., ami világszerte el van terjedve a talajokban. Ezek a fonálférgek évekig is elélnek a földben. Csak az a kérdés, hogy a te kertedben mennyien vannak.

Azok a szép karógyökerű répák, stb. a zöldségesnél, amit látsz és eddig vásároltál, elhiheted nekem maguk a tökéletességben fürdő vegyszer alkotta csodák. A legtöbb még termőföldet sem látott, mert már csak tápoldatban nevelik őket.

Ellenük az egyik legjobb vegyszermentes megoldás az Esstence Bug Stop. A gilisztahumusz kivonatot tartalmazó bio növénykondicionáló segít helyreállítani a talajélet egyensúlyát a konyhakertben is, visszaszorítva a fonálférgeket és egyéb kártevőket.

Használata:

  • tavasszal és kora ősszel 8-12o C feletti talajhőmérséklet elérésekor talajra vagy akár növényállományra kipermetezve 3 alkalommal (kéthetente egymás után kijuttatva érjük el azt az állapotot, hogy a talajfelszín alatti kártevők természetes ellenségei felszaporodnak).
  • 1 liter Bug Stop 100 nm-re elég 4 liter vízbe öntve.
  • a permetezést napnyugtakor kell megcsinálni, mert a szer érzékeny az UV fényre vagy kora reggel és utána a területbe beöntözni.

 

Jövő héten újabb kerti tennivalókkal jelentkezek!

Addig is vegyszermentes, ízletes zöldségeket és gyümölcsöket kívánok:

 

Molnár Gábor Éva, kertészmérnök