Lelövöm előre a poént: sehonnan.
Előre legalábbis szinte biztos, hogy nem tudsz tájékozódni róla, hogy mit is raknak a hozzád induló teherautó platójára.
Egy kedves ügyfelem, kolléga, tavaly vett 30 db tiszafát. Egy profi csapat intézte a teljes kertet: a föld feltöltéstől az ültetésig.
Eltelt néhány hónap és valami történt. Látszólag.
Az állomány egyik fele gyönyörűen fejlődik, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva, míg a másik látványos hanyatlásnak indult, elkeserítően sárgul.
Az örökzöldek többsége akkor szép, ha haragoszöld színben pompázik. Amikor sárga vagy barna foltok jelennek meg rajta, vagy az egész növény fakó jelmezt ölt egyértelműen baj van.
Péter az üvegházi termesztésben otthonosan mozog, nem idegen számára, hogy mire van szüksége a növényeknek az egészséges fejlődéshez: humuszban, tápanyagokban gazdag talajra és vízre.
Ez a legáltalánosabb recept, amit tehetsz a növényeidért.
Tapasztalatai alapján úgy vélte, hogy a hozatott földdel lesz a baj, ezért bevizsgáltatta a laborban.
Amikor megkapta az eredményeket, elmondása szerint percekig döbbenten állt a papír fölött és csak bámult az írásra, aztán ''nevetőgörcsöt kapott". Ilyet ő még soha nem látott, pedig több évtizedes kertészeti tapasztalat van a háta mögött.
A labor szerint is a szép, termőföldnek tűnő talajban 1%-nyi humusz van mindössze.
Az elmúlt évtizedekben mindenhol tönkretettük a talajokat a műtrágyázással. A látszólag jó minőségű földben sincs talajélet, ami a talaj termőképességét, a humuszt termelné meg a szerves tápanyagból.
Péter azonnal nekilátott, hogy Humin Garden Plus-Sol-al (folyékony humusszal) pótolja a talajból hiányzó könnyen felvehető humuszformákat és a mikro- és makro tápanyagokat. A beöntözések nyomán a tiszafák elkezdtek helyre jönni, de még hosszú az út a teljes talajjavítással.
A talaj színe és fizikai minősége (kötött, puha, poros, homokos, vagy épp rögös) alapján csak egy következtetést lehet levonni, de nem biztosíték arra, hogy ha morzsalékos és sötét színű, akkor jó is.
Biztosan van kivétel, nem állíthatom bizton, hogy az összes töltött talaj el van szegényedve humuszban, és alkalmatlan a növénykultúrák számára, de abban biztos vagyok, hogy nagyon ritka a valóban jó föld. A drága pénzen megvett föld nem biztos, hogy az ígéret szerinti értékkel bír.
Az általunk épített kertekben évekig láttam magam is, hogy hiába a csodaszép, éjfekete berekből származó talaj, a növények sokszor csak szenvednek benne.
Amikor elkezdtem mélyebben foglalkozni a témával és alkalmazni a talajjavítókat, akkor láttam először változást.
A talajjavítás 2 fontos lépésből áll:
a szerves tápanyagok biztosításából, ami nem csak a növényeket, hanem a talajban élő mikroorganizmusokat is táplálja (pl. Italpollina,Antagon, Vivisol, Humin Garden) valamint
a talajélet visszatelepítése és az egészséges egyensúly visszaállítása ( EsstenceOrigo Sprint).
A talajban tehát egyszerre kell hasznos talajéletnek és a mikroorganizmusok számára tápanyagnak (humusznak) is lennie a sikerhez.
Ezért javaslom azt, hogy mielőtt több százezer forintot költesz a talajcserére, próbáld meg a talajjavítást! Szinte minden esetben töredékébe kerül, mint a termőföld, amiről ugye ki tudja milyen minőségű valójában...
A tápanyagban és talajéletben gazdag földben a növényeid erősek és immunisak lesznek a betegségekkel szemben is!
Egészséges, humuszban és talajéletben bővelkedő talajt kíván
Molnár Gábor Éva
a füvesasszony