A napokban sokat tűnődtem rajta, hogy mit sikerült teremtenem az eddigi életemben. Egyre közeledve a hatvanhoz már nem jutnak eszembe világmegváltó gondolatok, megelégszem a postás küldetéssel is.
Bizonyára Te is voltál már így, hogy egy kicsit hátra tekintettél és számot vetettél az addig elért eredményeiddel, sikereiddel, kudarcaiddal. Hogy lesz-e mit hátra hagyni.
Én a magam részéről bizakodónak látom, hogy sikerült, és még remélem sokaknál sikerül elszórni olyan gondolat magvakat, amik kicsírázva és kalászkába szökkenve új magokat érlelnek, amit szanaszét fúj majd a szél. A magokkal szétáramlik a hit, a bizalom, a tenni vágyas, hogy van remény arra, hogy új világ születhessen nyomunkban.
Bizakodó vagyok, hogy a küldetésem teljesülni fog. Érzem, hogy nem hagysz cserben, mert Te is ezt akarod: egy egészségesebb, élhető környezetet vegyszerek nélkül.
Szinte hihetetlen, de az idei évben három 70 évesnél idősebb kertbarátommal sikerült beszélgetni (egyikük mentoráltam is), akik még akarnak az élettől kapni egy megértést és úgy akarnak ezután élni, hogy tanulnak, fejlődnek folyamatosan.
Mert nem hagyhatjuk gyermekeinket, unokáinkat úgy hátra, hogy nem tanítjuk meg őket vegyszermentesen kertészkedni, vegyszermentesen táplálkozni, vegyszermentesen élni, mert különben belepusztulnak.
A természet rendjét kell követnünk.
Tettünk egy kis kitérőt, de be kell látnunk, hogy a termeszét rendjébe ágyazott törvények azok, amik minket is működtetnek. Aminek nekünk is megkell felelnünk. Így hát ne próbáljuk uralni a természetet, fogadjuk el, hogy részei vagyunk.
