Blog

TÉLI FAGYKÁROK, ÉS A HELYREÁLLÍTÁSUK

MGÉ
MGÉ
2017.02.27 11:45
TÉLI FAGYKÁROK, ÉS A HELYREÁLLÍTÁSUK

Minden kertbarát izgatottan leskelődik ki a nagy februári fagyok és a hóolvasás után, hogy vajon az ő kertje hogy viselte a tél viszontagságait? Mikor lehet már kimenni tenni-venni?

Erre azonban fel kell készülni, tudnod kell pontosan mi vár majd Rád, mi történt a tél során a gyönyörű kerteddel.

 

 

Miért van szükség a téli nyugalmi időszakra?

Noha nem szeretjük, a fagyos hónapokra szükség van. A mi égövünkön, úgy alakult az élővilág fejlődése, hogy a biológiai órájuk szerint a növényeknek kell néhány hónap nyugvás, pihenő időszak, hogy aztán tavasszal újult erővel fejlődhessenek. 

A fagy előnyei: kevesebb kártevő tavasszal

Ebben az időszakban a fagyos napoknak előnyei is vannak, elpusztítják a kártevőket, így a tavaszt nem kell azonnal védekező permetezéssel kezdeni és mérgekkel teleszórni a kertünket.
A többhetes kemény fagy várhatóan megtizedelte az olyan nemrég betelepült kártevők állományát is mint, az amerikai lepkekabóca, a harlekinkatica vagy a puszpángmoly.

                                       

Amiket a nagy hideg sem állít meg

Azonban hideg ide vagy-oda.. nem minden kártevőt állít meg a -20 fok! A levéltetvek a semmiből bukkannak elő az első napsugarakkal és kezdik el a kedvenc virágaid friss hajtásait szívogatni. Ellenük az egyik legjobb és legkímélőbb megoldás a Plant Guard Oil ami egy vegyszermentes szer, így akár a kamrában, a lekváros üvegek mellett is tárolhatod, és a szobanövényeidnél is alkalmazhatod. 

Szélsőséges tél: nem csak előnyei vannak

Az idei tél igazán szélsőséges volt. A kemény zimankó előnyei mellett a hátrányairól is beszélnünk kell.

  • Az örökzöldek esetében: Mivel ezekben a növényekben télen is van nedvkeringés, azaz vesznek fel vizet a talajból, a hosszú fagy kiszáradáshoz vezethet az új ültetésű örökzöldeknél, hiszen a jeget nem tudják felhasználni. Éppen ezért a hosszú hideg után segíteni kell az örökzöldeket tápanyag utánpótlással és vízzel, hogy a kiszáradásukat visszafordítsd.
  • A hóolvadás után, a tavaly még üde zölden pompázó pázsitod megtépázott, sárga rozsdafoltos gyepként kerülhet elő. Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy az őszi felkészítő műveletek elmaradtak (gyepszellőztetés, őszi tápanyagpótlás). Ezeket a feladatokat azonban az első napsugarak hatására most még NEM SZABAD pótolni!

Miért nem szabad még ilyenkor gyepszellőztetni?

Mivel a tél végén, februárban még előfordulhatnak fagyok, ilyenkor még nem szabad a gyepszellőztetéssel vagy serkentő tápanyagokkal kezelni a pázsitot, mert a gyep még nem képes a hideg talajban regenerálódásnak indulni.

Hópenész: a taposott hó rejtett veszélye

A hideg mellett a másik nagy téli ellenség a gyep számára az összetaposott hótakaró, ami alatt a hópenész (gombabetegség) életre kel. Éppen ezért az évindító feladatok között ezek kezelése mindenképpen szerepel, amit február közepe felé már érdemes lesz elkezdeni. Erről majd időben szólok.

Mi az, amit ilyenkor mégis érdemes megtenned?

  • A bokrok és fák megmetszése az egyik legfontosabb. Ilyenkor a tuják kitisztítása (a belül lévő elszáradt, barna levelek kiszedegetésével, és száraz ágak kivágásával) is ajánlott.
  • Lemosó permetezések, amelyek megvédik a növényeinket a kora tavaszi korokozók aktivitásától.
  • Ilyenkor tél vége felé, amit még tehetsz a gyep érdekében az, hogy tüzetesen átvizsgálod a fűállományt, és sárgás-, barnás-, rózsaszínszerű foltok, pettyek esetében gombabetegségre gyanakodva a növényvédelmi permetezésnek nekikészülhetsz: Switch 62,5WG gombaölővel és huminsav permetezéssel.
  • Amikor a nappali hőmérséklet eléri a 5-6 Co–ot (déli órák környékén, erre akár bármikor van esély), azonnal lepermetezheted a gyepet. Ezt én azért tartom fontosnak, hogy a végleges felmelegedés megérkezése előtt a betegség képletei ne vándoroljanak el a lábunkkal kertünk minden szegletébe (előkert, utcai rész, hátsó kert).
  • Szezonindítás előtt szintén fontos feladat, hogy ellenőrizd le a kerti szerszámost. Ha szükséges szervizeld a gépeid, szanáld ki a törött szerszámokat. Külön érdemes a fűnyíró késével foglalkoznod, van, amikor már az élezés is kevés, mert utána is rojtosan vágja a gyepet. Ezt általában néhány ezer forinttért ki tudod cserélni egy újra.

Tehát most a feladat : a téli károk feltárása, hogy felkészülhess rájuk. Átnézd az eszközeid, beszerezd a szükséges tápanyagokat, permetszereket.
A részleteket hamarosan megírom erről! Így márciusban, amikor neki kell látnod már minden készen fog állni!

Figyeld a postaládád, időben fogok szólni! Irtakozz fel  a hírlevélre itt!

Molnár Gábor Éva, a füvesasszony

❓ Gyakori kérdések

1. Mikor szabad először rálépni a gyepre a tél után?

Csak akkor, amikor a talaj már nem fagyott és nem tocsogós. A túl korai taposás tömöríti a talajt, sérti a gyökereket, és elősegíti a gombás betegségek kialakulását.

2. Miért nem szabad még februárban gyepszellőztetni?

Mert a talaj ilyenkor még túl hideg, a gyep nem tud regenerálódni. 

3. Mit jeleznek a sárgás, barnás vagy rózsaszínes foltok a gyepen?

Ezek gyakran gombás fertőzésre, például hópenészre utalnak. A foltok megjelenése után fontos az állapot felmérése és a kezelés megtervezése, mielőtt a fertőzés továbbterjedne.

4. Mikor lehet permetezni a gyepet tél végén?

Akkor, amikor a nappali hőmérséklet tartósan eléri az 5–6 °C-ot

5. Miért fontos a tél végi metszés és tisztítás?

A tél során sérült, elszáradt ágak és növényi részek fertőzési gócpontok lehetnek. 

6. Mit érdemes előkészíteni még a tavaszi munkák előtt?

A kerti gépek és szerszámok ellenőrzése kulcsfontosságú. Egy tompa fűnyírókés például rojtos vágást okoz, ami stresszeli a gyepet és növeli a betegségek kockázatát.