Blog

Vasárnap bezár a Füvesasszony!

MGÉ
MGÉ
2021.05.23 23:28
Vasárnap bezár a Füvesasszony!

Most, hogy a tavaszi munkálatok lassan lecsengenek jut egy lélegzetvételnyi idő gyönyörködni a munka eredményében vagy éppen megtervezni az új célokat.

Én is ezt teszem most, és ezért szeretném megosztani veled honnan is jött a füvesasszony és lett a Kertfüvesítés egy kertépítő cégből egy valódi misszió.

Mint minden ember életében, nálam is eljött az a pont, amikor éreztem már nem bírom fizikailag, hogy heti 5-6 nap menjek a kertépítő csapattal dolgozni. Leültem és elkezdtem építeni a webáruházat, gondolván, hogy így többeknek könnyűszerrel tudok majd segíteni sok évnyi tapasztalatom alapján a bevált, vegyszermentes módszerekkel és termékekkel a kertápolásban.

Az egész mögött volt 2 raklapnyi áru a garázsunk végében, és az én lelkesedésem. Álmomban sem gondoltam, hogy mennyi mindent kell megtanulnom az online számlázóprogramtól, a Facebook működésén át a logisztikáig, és hogy milyen sok munkát kell beletenni egy online boltba, de azért szépen növöget, és ma már a raktár lassan kinövi az azóta épített melléképületeket is.

Tavaly tavasszal járt nálam egy vásárlóakinek erre délen volt dolga, ezért gondolta megspórolja a futárdíjat, és személyesen veszi át a megrendelését. Az utcánkba érve meglepődve telefonált, hogy nem talál bennünket. Persze azonnal kisiettem, kitártam a kaput és beengedtem az udvarba, hogy a raktáros be tudja pakolni a zsákokat. Ahogy folyton teszem, ekkor is telefonnal a fülemen szaladgáltam a raktár és a nyomtató között, amíg kiszolgáltuk őt. Mikor mindennel elkészültünk a vásárlónk még mindig hitetlenkedve állt, majd kibökte_

 – „De ez egy családi ház!”

Igen, az. Nem kacsalábon forgó ház tündér kerttel hanem, egy hétköznapi egyszerű ház itt a vidéki Mórahalom városában.

 

Az évek alatt úgy alakítottam ki a kertet, hogy az türelmesen ki tudja várni a sorát, amíg valaki a csapatból odajut, hogy rendbe szedje, mert én bizony nem a gyepet simogatom egész nap! ???? 

Reggel 6 órakor már a csomagolással foglalkozom egészen kora délutánig, amikor megjön a futárcég és berakodunk. Aztán, mint egy jó kis házibuli után következik a rendrakás, készlet feltöltés és takarítás, hogy másnap újrakezdhessünk mindent. Persze a  munkatársak ezután hazamennek… én pedig lezuttyanok ismét a számítógép elé és jön a második műszak:

  • megválaszolom a leveleket,
  • elintézem a szaktanácsolásokat,
  • egyeztetek a partnerekkel,
  • dolgozok a fejlesztéseinken egészen estig.

Ha kell, reggel körberohanom a kaspós virágokat egy kanna vízzel, de a kertészkedés általában hétvégére marad, ha nem jön közbe egy kertlátogatás… de szezonban általában közbejön ???? és a suszter saját cipője időnként nálunk is megtalálható.

A hétvége másik nagy feladata a szerda reggeli hírlevél és a cikkek megírása. És ez sem könnyű. Van, hogy nem olyanra sikerül, mint szerettem volna, és a tartalmat újra kell írni. 

Végül a hét legvégén, vasárnap délután én is megpihenek az egész heti rohanásban. Ez a fél nap szent és sérthetetlen, az csak az enyém, hogy felkészülhessek a hétfő reggeltől újrainduló feladataimra. Egy fél napra bezár a Füvesasszony, de persze a webáruház ilyenkor is nyitva áll és kiszolgálja a vásárlóinkat.

 

Az évek múlásával egyre inkább fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy minden nap azért szeretnék tenni, hogy megtanítsam a kertbarátokat arra, hogyan tudnak visszatérni a természetes megoldásokhoz. Úgy adjam át a tapasztalatomat, hogy az én módszeremmel dolgozók olyan kertekben éljenek, ahol újra elkezdenek működni a természet öngyógyító regeneráló folyamatai. 

A webáruház küldetéssé vált az ott forgalmazott termékek pedig eszközökké egy jobb, új világ építéséhez. Töretlenül hiszek abban, hogy mindannyiunknak tenni kell a környezetünk megóvásáért. Hogy együtt, és egymás segítésével érhetjük el, hogy a Föld visszakapja azt, amit hosszú évek alatt elvettünk tőle. Az életet.

Egyre hatékonyabban tudok kommunikálni, egyre több ember érti meg a cikkeim és hírleveleim alapján a természetes folyamatok működését és fontosságát…  így pedig azzal a megnyugtató érzéssel hajtom minden nap le a fejem a párnára, hogy ma is tettem valamit azért, hogy vegyszermentes kertek szülessenek, ahol jó élni, ahol jó lenni az embernek. 

 

Legyél büszke magadra, hogy Te is ezen az úton jársz!

Bízom benne, hogy még ebben az összevissza, bizonytalan, járvány sújtotta, elidegenített világban is meg tudod találni azt, ami feltölt Téged kedves Kertbarát: akár a munkádban, akár az otthonod csinosítgatásában. Mert szükség van a célokra, hogy az ember optimista és kitartó tudjon maradni az ilyen időkben is! Mert a jövő a mostban születik. 

Egészséges, szép zöld gyepet kíván:
Molnár Gábor Éva, füvesasszony