Blog

Tiéd az utca legszebb kertje?

MGÉ
MGÉ
2021.04.09 16:45
Tiéd az utca legszebb kertje?

Mi történik, ha valamit rögtön megértünk?
Azon nyomban túl is lépsz rajta. Nem töltesz vele időt. „Megvan.

Sajnos nincs meg, amíg a tapasztalat nincs meg. Hiába érted, a megértés csak tapasztalat széléig vezet. Chong An Sumin apát szavai nagyon igazak, még akkor is, ha a kertről van szó.

 

Számtalan példám lenne rá, de egy pár napja történt esetet mesélek most el. Két rövid tanmesével készültem Neked.

Egy vásárlóm telefonon kért segítséget. Amikor átbeszéltük a teendőket és a szükséges alapanyagokat, kiderült, hogy van még Amalgerol talajkondícionálója tavalyról, sőt egyszer használta is.

Azaz van tudása, eszköze csak éppen a tapasztalat hiányzik arról miként is hat a talajkondicionáló.

Ezzel szemben, Kiss Dávid a Sprint Gardentől (akit nem ismerek személyesen), nemrég egy telefonos beszélgetés során csak annyit mondott, hogy az idei évtől teljesen áttér minden kertjében a DCM tápanyagok használatára és az általam javasolt gyepápolási programra, mert azokban a kertekben, ahol kipróbálta tavaly 90%-kal kevesebb gondja volt. És ez megéri neki is, hiszen az ügyfelei is elégedettek vele.

Ő nem csak a tudást szerezte meg, hanem elmerészkedett a tapasztalat földjére is!

Ő és még sokezer ügyfelem tudja, hogy a befektetett energia és pénz csak akkor válik álomkertté, ha a talajra hullik! Ha itt vagy, olvasod a hírlevelem, de még nem próbáltad ki a módszereimet, bíztatlak rá, hogy tedd meg most! Szezon elején a legkönnyebb váltani, és már idén is tapasztalni fogod az eredményt!

A tudás, a tapasztalat és az eredmény tiéd lesz

Mindig szorgalmazom, hogy vegyük kezünkbe a kertápolást, és nem csak azért, mert kevés Kiss Dávid gondolkodású kertész van ma még hazánkban, hanem azért is:

  • mert jó a testnek és a léleknek a szabad levegőn a munka
  • mert így tudod és dönthetsz róla, hogy mit alkalmazol (vegyszereket, műtrágyákat, vagy környezetbarát megoldásokat)
  • mert így Tiéd a siker.

Végre itt a tavasz, az új lehetőség, hogy megmutasd a környezetednek és magadnak, hogy igenis a Tiéd az utca legszebb kertje.

Ne feledd, a gyepszellőztetéskor számos megújító munkálatot lehet és kell elvégezni. A késes szellőztetés ideális körülményeket teremt a talajjavításhoz és a felülvetéshez, foltozáshoz is tökéletes magágyat készít elő. Ezzel gyorsan meg tudsz szabadulni a gyepen éktelenkedő sárga foltoktól.

 Új cikkemből megtudhatod, hogyan is fogj hozzá a foltozáshoz! Kattints ide és olvasd el!

Ha pedig elhatároztad magad, hogy idén minden másképp lesz, csatlakozz mentorprogramhoz és szerezd meg a magabiztos tudást.

 Igaz, a tapasztalatot így is Neked kell majd megszerezni a tanultak megvalósításával…de a bizonytalanság érzése el fog múlni! 

A programokban részletes leírásokat találsz, amelyekből megérted a hátterét, hogy mit miért csinálunk.

Pontos teendő listát kapsz, praktikus kivitelezési tanácsokkal, amit mi is használunk a kertépítések, kertgondozások során.

 Sőt, önjáró számolótáblákkal is segítek, amelyekbe csak a kerted méretét kell beírni, az alapanyagok pontos mennyiségét kiszámolja Neked. 

A mentorprogramokból válaszd ki számodra legmegfelőbbet:

Gyepápolási ALAP program – ha nincs időd a kertre, de szeretnéd, ha nem égne folyton a ház

MÉDIUM szintű gyepápolási program – ha szeretnél tökéletes gyepet, és van rá időd, hogy babusgasd

PROFESSZIONÁLIS kertápolási program – a meseszép gyepért és a csodálatos örökzöldekért

Új füvesítés magvetéssel mentorprogram – hogy jó alapokkal induljon a kerted

A gyepszőnyeg első éve mentorprogram – hogy a szép gyep ne csak néhány hétig tartson ki, hanem egész évben

Robotfűnyírós kertek ápolása – hogy a kis segéded ne döntse romba az eddigi munkád!

 

Sikeres szezonindítást kíván:

Molnár Gábor Éva, a füvesasszony