Rólunk írták-webshop

TÖRÖK ZSOLT VÉLEMÉNYE ÉS TAPASZTALATA

MGÉ
MGÉ
2018.05.31 11:37
TÖRÖK ZSOLT VÉLEMÉNYE ÉS TAPASZTALATA

Kedves Asszonyom!

2015. tavasszal lett telepítve a képeken is látható gyepszőnyegem.

Öntözőrendszerrel kezeltem abban az évben. Esténként öntöztem, ahogyan nem szabad. 2016 tavaszától azután szépen bejelentkezett a reggeli pókhálósodás, gombásodás, nyárra sárga foltok formájában, majd a lótücskök is megérkeztek.

A           fogadtam meg, aki irtotta a gombákat, a lótetveket. Ha kimaradt 1 hónap, kiújult az egész károsodás.                 érkezett, kezelte, helyrejött.

Ekkor találkoztam (a lótetvek kapcsán) az Ön honlapján a Horto Bio Ricinito-val, mint lótetű, pajor, vakond elhárító szerves trágyával, és egyáltalán a gyepek kezelésének az Ön által prezentált, oktatott megközelítésével. Mondhatom, nagy hatást tett rám az Ön által az ismeretterjesztő filmjein bemutatott kezelések, módszerek összessége.

2016 őszére búcsút vettem a                      , az esedékes gyepszellőztetést már saját régi késes Wolfommal csináltam meg, hihetetlen volt. Attól kezdve az Önnel 2017 során történt telefonos konzultációk alapján saját magam gondozom a gyepet. Az eredmény önmagáért beszél. Alkalmazom a tavaszi rezes lemosást követő gyepszellőztetést, majd ricinítós , egyéb DCM-es trágyázásokat.

Használom  ajánlásai alapján az Antagont, az Artist, a Bora WPt, a Prohumint, az EmBiot, a VitalGreent, az Amalgerolt, a Rosatop Ca-t, és így tovább.

Nincs           , magam csinálok mindent. A gyep egészen jól viselkedik. Ugyan múlt héten a záporok után felfedeztem a reggeli pókhálósodást. Erre jött egy rezes  lemosás és Antagonos szórás, beöntözés. Most minden rendben levőnek tűnik, haladok tovább azon az úton, amelyre Önnek Hála, kerültem.

Szívélyes üdvözlettel, nagyrabecsüléssel és köszönettel.

Török Zsolt
Martonvásár