Rólunk írták-szolgáltatás

MOLNÁR CSABA AJÁNLÁSA

MGÉ
MGÉ
2016.04.22 20:21
MOLNÁR CSABA AJÁNLÁSA

Kertünkben nem túl nagy, hozzávetőlegesen 90 m2 füvesített felület van. Beköltözésünkkor, 2006-ban telepítettünk gyepszőnyeget mely sok családi, baráti eseménynek adott kellemes helyszínt.

Időközben a zöld felület évről évre gyomosodott elhasználódott, részben az eredeti telepítési hibáknak, részben a helytelen ápolásnak köszönhetően.

Idén (2014)  elhatároztam, hogy újratelepítem a gyepszőnyeget. Egy kis tájékozódás számolgatás után úgy döntöttem, hogy ezúttal profikra bízom a régi gyepes felület eltávolítását (lakáson keresztül!) Az automataöntöző rendszer kiépítését és az új gyepszőnyeg telepítését. Több vállalkozással vettem fel a kapcsolatot. A leggyorsabb, legmeggyőzőbb választ  Évától és Istvántól kaptam, ráadásul nagyon korrekt feltételek mellett.

A kivitelezés is nagyon simán ment. Minden esetben az előre egyeztetett időpontokban pontosan érkeztek, megfelelő intenzitással  végezték az adott időszakra kitűzött feladatokat, a kényes műveleteknél nagy odafigyelést tanúsítottak, maguk után tökéletesen összetakarítva távoztak.

 A végeredmény is meggyőző. Gyönyörű gyepszőnyegünket már használatba vehettük, az öntöző rendszer tökéletesen végzi a feladatát. A kert átadását követően nemcsak utógondozást kaptunk, hanem rengeteg hasznos tanáccsal is ellátott bennünket Éva és István. A nálunk nyújtott teljesítményük alapján bátran ajánlom bárkinek, aki szép zöld gyepet szeretne.

Molnár Csaba
2014. Szeged, Kácsa utca